Egy nagy veszedelemre figyelmeztetett Kirké méghozzá a
Szirénekre.
Ezek a teremtményeknek gyönyörű hangjuk van.
Külsejük: emberarcú, de madártestű tengeri teremtmények.
Elindulván Kirké szigetéről, a tenger vize már alig
hullámzott, társaim fülét viasszal betömtem, nehogy meghallják a Szirének
énekét, és halálukig azt akarják hallgatni. Magamat az árbochoz kötöztettem ki,
hogy hallhassam a Szirének énekét. Társaim evezni kezdtek. Kis idővel később
már hallottam meg a Szirének csodálatos énekét. Már nem is éreztem a belém
vésődő kötelet, nem éreztem semmi fájdalmat. Nem akartam hazamenni, mert a
Szirének dalát akartam hallgatni életem végső perceiig. Kiakartam szabadulni a
kötelek rabságából, de nem sikerült. Egyik társam fel is figyelt rám, és
erősebben az árbochoz kötözött. Ahogy távolodtunk egyre halkabb volt az ének,
később abba is maradt. Bajtársaim eloldoztak, én meg szomorúan szedtem ki a
viaszt a fülükből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése