A Béke

A kérőknek a rokonai felháborodtak és összehoztak egy kisebb hadsereget, és rám akartak támadni az édesapám tanyáján. Athéné istennő elment Zeuszhoz, azt parancsolta teremtsen békét Ithaka szigetén.

Éppen a lakoma végén jártunk, amikor meghallottuk, hogy jönnek a lázadók. Gyorsan fel fegyverkeztünk, és már ott is voltunk a lázadókkal szemben védelemre készen. A lázadók vezére a drága fiamra hajította a fegyverét, én meg az enyémet ő rá. Holtan borult alá. Nagy zavargás támadt, mert Zeusz villáma lecsapott közénk. Athéné odalépett hozzám Mentór képében, és megkérte, hogy teremtsek békét és uralkodjak tovább, majd az istenek feledést hoznak minden szenvedésre.

Megbékéltem a népemmel, és boldogan uralkodtam innentől tovább.

Láertész-nél

Mikor édesapám tanyájához értünk Télemakhosszal megkértem a kanászt, a csordást és a fiamat, hogy készítsenek vacsorát. Után kimentem a kertbe édesapámhoz, épp kapálgatott.

Gondolkoztam: nem állhatok csak úgy elé és mondhatom, hogy: 

"Én vagyok az Odüsszeusz, hazatértem." A végén a szíve meghasad nagy boldogságban.

Rafináltan fel készítetem a leleplezésemre, csak hogy apám félreértett a rejtett üzenetem. Ezért elmondtam neki, ki vagyok valójában. Először nem értette, de amikor megértette, mi is történt vele elsírta magát, és a nagy boldogan megölelt.

Édesapámmal közösen megvacsoráztunk.

Télemakhosz és én

Eumaiosz és én a kunyhóban voltunk, amikor közeledett Télemakhosz.

A kondás nagy örömmel fogadta kisebbik gazdáját.

Eumaiosz mesélt neki az itthoni dolgokról itthon, amíg ő Püloszban és Spártában volt. Arról is beszélt neki, hogy kerültem ide, mint egy nincstelen koldus.

Télemakhosz megkérte a kondását, hogy adja át Pénelopénak:

Hazaért és holnap már ott is lesz a palotában.

Eumaiosz el is ment a küldetése végrehajtására. Athéné azt mondta, hogy mondjam el a fiamnak az, hogy ki is vagyok valójában. Ezután a vesszejével visszaváltoztatott eredeti alakomra. Amikor a fiam meglátott nem hitte el először, mikor magához tért megöleltük egymást és sírni kezdtünk.

Mindent elmeséltem neki. Azt hogy hogyan kerültem ide, és együtt terveztük, hogy tanítsuk móresre el a kérőkkel.

Mielőtt Eumaiosz hazaérkezett volna Athéné visszaváltoztatott koldussá. A felismerés elkerülése érdekében.

Pénelopé megismer

Amikor a fiammal leszámoltunk a kérőkkel elküldtem Eurüjleiát a felső terembe a feleségemért. Pénelopé nem hitte el a dajkának, hogy visszatértem, mert sokan csak hitegették.

Ezért próbára tett: megkérte a szolgálókat, hogy hozzák le azt az ágyat, amit én magam ácsoltam és vitessék, a kedvenc szobámba aztán vessék meg nekem éjszakára.

Tudtam, hogy azt ember nem mozdítja el a helyéről, azért mert derékba fűrészeltem egyik virágzó olajfánkat, de meghagytam földbe hajtott gyökerét. Ehhez ácsoltam az ágyam, ez lett az egyik lába az ágynak.

Ekkor Pénelopé fölismert, és sírva borult a nyakamba.

Eumaiosz rövid története

Szürié szigetén született Eumaiosz, a kondás. A sziget két városból állt, ennek a két városnak az apja volt a fejedelme. Az apja szolgálóasszony volt a dajkája (phoinikai szolgálóasszonya). Miatta került Ithaka szigetére.

Meglátogatták őket a phoinikok (hajósnép, csalfa csavargók, ravasz kereskedők), és elhozták a portékáikat, és cserélgették egymással. 

Megismerkedtek a phoinikai szolgálójukkal, és rábeszélték, hogy menjen velük haza Phoinikába. A dajka szívesen beleegyezett, mert beleszeretett az egyik hajósba. Egyszer megint elmentek hozzájuk egy borostyánkővel díszített aranylánccal, és amíg erre alkudoztak a dajka elszökött a fiúval együtt. Két aranypoharat adott a szolgálóasszony a phoinikoknak, a harmadikat megtartotta és Eumailoszt adta oda cserébe. Mikor az asszony meghalt bedobták a tengerbe, és a fiút Ithaka szigetén eladták. Édesapám befogadta, édesanyám gyereke ként nevelte fel.

A Napisten tehenei

Ahogy megmenekültünk az ugató Szküllától és Kharübdisztől, egy szigetre érkeztünk, Thrínakiéhez. Itt legelésztek a Napisten marhái és juhai. Két gyönyörű nimfa, a Napisten lányai vigyáztak rájuk. Megtiltottam társaimnak, hogy hozzáérjenek, a szent állatok hozz, mert akkor mind meg halnak. Pár nap után elfogyott a Kirkétől kapott élelem.

Elvonultam könyörögni az istenekhez, hogy társaim ne bántsák a Napisten csordáját. Mikor vissza mentem a többiekhez éppen a Napisten teheneit ették nagy boldogsággal. Leszidtam őket közösen és egyenként is. Én nem ettem a húsból. Arra vártam mikor csap le ránk Zeusz haragja. Amikor kitisztult az idő hajóra szálltunk. Hamarosan hatalmas vihar tört ki, és Zeusz villáma belecsapott a hajónkba. Mielőtt teljesen szétesett volna az egész hajó, a megmaradt árbockötéllel sikerült egybekötnöm a hajó gerincét és a kidőlt árbocrudat. Erre kapaszkodtam, és a szerencsébe reménykedtem.

A Szirének veszedelmes éneke

Egy nagy veszedelemre figyelmeztetett Kirké méghozzá a Szirénekre.

Ezek a teremtményeknek gyönyörű hangjuk van.

Külsejük: emberarcú, de madártestű tengeri teremtmények.

Elindulván Kirké szigetéről, a tenger vize már alig hullámzott, társaim fülét viasszal betömtem, nehogy meghallják a Szirének énekét, és halálukig azt akarják hallgatni. Magamat az árbochoz kötöztettem ki, hogy hallhassam a Szirének énekét. Társaim evezni kezdtek. Kis idővel később már hallottam meg a Szirének csodálatos énekét. Már nem is éreztem a belém vésődő kötelet, nem éreztem semmi fájdalmat. Nem akartam hazamenni, mert a Szirének dalát akartam hallgatni életem végső perceiig. Kiakartam szabadulni a kötelek rabságából, de nem sikerült. Egyik társam fel is figyelt rám, és erősebben az árbochoz kötözött. Ahogy távolodtunk egyre halkabb volt az ének, később abba is maradt. Bajtársaim eloldoztak, én meg szomorúan szedtem ki a viaszt a fülükből.

Az alvilág mélyében

Egy hosszú év vendégség után Kirkénél, tovább kellett indulnunk a társaimmal. Hazaindulásunk előtt Teiresziászhoz a halottak birodalmába folytatódott az utunk, aki hazatérésünket josolta meg. Másnap hamar útra keltünk, estére megérkeztünk Ókeánosz partjához. Perszephonénak feláldoztam az éjszínű fekete kost, és már jöttek is elő az árnyak.

Teriesziaszsok sok bajt és veszedelmet jósolt számomra. Poszeidon bosszút állni akart rajtam, mert megvakítottam küklopszot, a fiát.

Beszéltem édesanyámmal is és drága feleségem is hűségesen vár rám, fiam tiszteletre méltó felnőtté vált. Édesapám kiment egy tanyára és magányosan éli mindennapjait és hazatértemet várja.

Sok árnnyal beszéltem (Agamemnónnal, Akhilleusszal, Aiásszal).

Nemsokára visszaindultunk az élők világába. Reggelre ismét Kirké szigetén voltunk
.

Küklopszok szigete

Már elég messze jártunk a lótuszevőktől, amikor megérkeztünk a küklopszok földjéhez. A küklopszok nem emberek, csak egyszemű óriások. Hatalmas barlangokban élnek Óriás országban, szinte a világ végén. Reggel nyájaikat legeltetik, éjszakára barlangjaikba terelik őket és velük együtt pihenek le.

Éjszaka értünk a szigetre, rögtön álomra szenderültünk. Reggel elejtettünk pár kecskét, és megettük. Alkonyat körül felmásztam a sziget legmagasabb csúcsára, és körbenéztem, mik vannak a szigeten. Kék füstöt láttam Óriások országból.

Utána levő nap elmentem pár társammal a küklopszok országába. Bemerészkedtünk az egyik hatalmas barlangba. Nem volt otthon a küklopsz, ezért lakomát csaptunk. Este felé visszatért barlangjába a nyájával és lezárta a barlang ajtaját egy hatalmas kővel. Amikor észrevett minket bemutatkoztam neki, és kértem, hogy lásson minket vendégül. Erre megevett két társamat, aztán nyugovóra tért. Reggel ismét megevett kettőt közülünk, utána elment legeltetni a nyáját, a barlang ajtaját lezárta.

Amíg nem volt otthon a küklopsz kiterveltem szabadulásunkat. Társaimmal dorongot készítettünk.

Mikor visszajött az óriás ismét megevett kettőt közülünk. Mikor végzett a vacsorájával megkínáltam Maróntól kapott borunkkal. A küklopsz meg is kérdezte a nevem, én cselesen azt válaszoltam: Senkise a nevem. Ezek után nem sokkal ki is dőlt, társaimmal meg kiszúrtuk egyetlen szemét a hegyesre faragott doronggal. Hatalmasat ordított kezdett, küklopsz szomszédjai is felriadtak, de Polüphémosz csak annyit mondott: "Senkise bánt, Senkise akar megölni!"

Ott is hagyták.

Küklopsz barátunk beült a barlang ajtajába, hogy ne tudjunk kiszabadulni az óriás. Társaimat 3-3 kos hasához kötöttem, én magam meg belekapaszkodtam a legnagyobb kos bundájába. Polüphémosz végül kiengedte a nyáját legelni, de végigtapogatta az összesét, nehogy kiszökhessünk. De nem vett észre bennünket, így sikerült megmenekülnünk.

A Lótuszevők sziget

Egy három napos zivatar, és egy tíz nap bolyongás után kikötöttünk egy szigeten, ahol meg is megpihentünk. Elküldtem három emberem, hogy nézzen szét a szigeten, milyen nép élhet itt.  A lótuszevők megkínálták őket lótusszal, és nem akartak többé visszatérni a hajókora. Nem törődtek már a hazájukkal, csak a mézédes lótusz gyümölcsén járt az eszük. Mikor megtudtam utánuk küldtem még néhány emberem, hogy hozzák vissza őket. Odakötöztettem őket az evezőpadok alá.

 Hamar el is indultunk. Az a három legény egy ideig még sírt és átkozott, hogy nem hagyom őket lótuszt enni. Pár nap múlva elmúlt a lótusz hatása, és hálásak voltak, hogy megmentették őket.